Fűszerládikó: Citromfű, méhfű

Megosztás

Citromfű, méhfű (egyes gyógynövénykönyvekben ma is ez utóbbi néven található meg), mézfű, mézelke, mind beszélő nevek, vagyis citromillatú és a méhek által kedvelt növényről van szó. Állítólag a legyek viszont nem szeretik, sokan a friss növényt jó légyűzőnek tartják, ezért is ültetik teraszok, ablakok közelébe. Tájainkon a citromfű fűszerként kevésbé felhasznált, ma is leginkább kellemes illatú és ízű teafűként ismert, és mint ilyen használatos önállóan vagy keverékekben.

Rab János botanikus csaknem két évtized kutatómunkája után Népi növényismeret a Gyergyói-medencében című összefoglaló munkájában (Csíkszereda, 2001) ennyit ír róla: „Kerti méhfű, méfű, mézfű. Előfordulása: kiskertben, szórványosan. Kevesen ismerik. Friss levelével bedörzsölik a bőrt rovarszúrás helyén. Dísz.” Csedő Károly csíkszeredai származású gyógynövénykutató Hargita megye gyógy- és fűszernövényei című hatalmas, kétnyelvű monográfiájában (Marosvásárhely, 1980) több helyen is megemlíti: javallata szerint gyógyhatása mellett „a méhfű fűszerként az édesiparban érdemel nagyobb figyelmet; egyenlő arányban társítható mentalevéllel; mint ízesítőt a likőriparban alkalmazzák; felhasználható hűsítő italok gyártására is; illóolaját az illatszeripar értékesíti”.

Méliusz Juhász Péter Herbarium az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól című munkájában (Kolozsvár, 1578) előbb a nevét magyarázza meg: „Méhfű, azaz méhek szerető fű.” A lázas betegeknek ajánlja tárkonnyal és zsályával együtt, borban főzve. Közli egy gyógyhatású, de akár mindennap fogyasztható szirup receptjét is. Néhány összetevő alapján bizonyosra vehető, hogy csak patikáriusoknak szánta, hiszen bizonyos anyagok már az ő korában is nehezen beszerezhetők voltak, viszont ezek hiányában is egy kis munkával aromás és különleges innivaló nyerhető: „Ezt híják édes mézeskének, így csinálj szirupot a méhek füve virágából. Vedd a méhfűnek jó virágát két marokkal, vagy amennyit akarsz. Végy méhfüvet, vízi fejér mentát, akár fodormentát, rózsát, köménymagot, ánizst. Végy besztercei szilvát, aszú szőlőt [mazsolát], főzd meg jó vízben fele elfogytáig, hadd álljon rajta egy éjjel, reggel facsard ki, vess azután nádmézet [cukrot] belé. Ezzel élj, ezt igyad borral, vagy rózsavízzel elegyítve.”

A növény gyógyító hatását már az ókori görögök, rómaiak és az arabok is ismerték. Avicenna, a 11. század hírneves arab orvosa szerint „a mézfű az ész és a szív boldogságának okozója”. A citromfű kedvelt gyógynövénye volt a középkori Európának. A 13. században élt Albertus Magnus, korának legnagyobb természettudósa, keresztény filozófus, egy legenda szerint neki tulajdonítják a kölni dóm tervrajzának elkészítését is, Növénytanában a citromfű gyógyító hatása mellett annak mágikus hatékonyságáról, varázserejéről is írt: aki a zölden szedett növényt magánál hordozza, az mindenki számára szeretetre méltó, kedves ember benyomását kelti, és ezzel ellenfeleit is legyőzi. Ez még igaz is lehetett, mondanám egy kis iróniával, igaz, talán azért, mert az illetőt kellemes illat lengte körül, ami a középkorban a tisztálkodási szokásokat tekintve akár különlegesnek is számíthatott.

Európában a késő középkortól a citromfűvel készült főzeteket, teákat idegerősítőként alkalmazták. Leghíresebb a karmelita víz, vagyis a Sarutlan Karmeliták citromfűvize, amelyet a 17. században már Európa-szerte csodálatos tulajdonságokkal ruháztak fel, szinte mindent gyógyított, de főként nyugtatónak és bedörzsölőszerként használták. (A Sarutlan Karmeliták 1580-ban nyerték el a pápától jogi önállóságukat. A sarutlan kifejezés ferences eredetű elnevezés, a szegénységi fogadalmat tett, úgynevezett kolduló rendek közé való besorolást jelenti.) A karmelita víz ma is megtalálható sok gyógynövényszaküzletben. A legújabb kutatások szerint is a citromfű nyugtató tulajdonságokkal rendelkezik, javíthatja a memóriát, és támogathatja a szorongás csökkentését. A citromfű tehát lehet a modern ember gyógy- és fűszernövénye, ha valóban csökkenti a feszültséget, a szorongást, amely ma jóformán minden embert érint. Váradi Szabó György is Medicusi és borbélyi mesterség című könyvében (1698–1703) ajánlja heves szívverésre: „Szűvdobogás: főzd meg erős borban akár a kerti méhfüvet, akár a mezei méhfüvet, kösd az dobogó szűre, megáll vele szépen.” A tanács, illetve a fogalmazás kissé kétértelmű, merthogy ki szeretné, hogy megálljon a szíve, de te értsd jól, kedves olvasóm. Na és akkoriban a borbélyi mesterség kiegészítője volt a hivatásos orvoslásnak: a borbélyok kisebb műtéteket, sebészeti beavatkozásokat is elvégeztek.

A citromfű fűszerként mind frissen, mind szárítva alkalmazható olyan ételekhez, amelyekhez a recept citromhéjat ír elő. Tulajdonképpen mindenhez illik „ízlés szerint”: nyers zöldségsalátákhoz, gyümölcslevesekhez, szószokhoz, gombaételekhez, halakhoz, vadhúsokhoz, zöldfűszeres vajhoz, ecethez, gyümölcsitalokhoz, alkoholos koktélokhoz. Diétás ételek készítésénél jól bevált, kitűnő ízfokozó, könnyű fűszer. Thaiföldi sajátosságnak mondják, hogy citromfűvel ízesítik a csirke- és halételeket. Érdemes kipróbálni.

 

Fotó: freepik.com