A rozmaring virágoskertekben és cserepekben az ablakpárkányon vagy függőkosárban teraszon, tornácon nálunk is termesztett örökzöld bokrocska. Kámforos illatú, kesernyés ízű, aromás illóolajokban gazdag. Az ókortól nagyra becsült fűszer és gyógynövény, és mint ilyen, a mítoszok és babonás hiedelmek mágikus szereplője is.
A rozmaring fenyőtűre emlékeztető friss vagy szárított leveleit az olasz és francia szakácsok hagyományosan használják: a bazsalikom és a rozmaring aromája jellemzi a paradicsomos ételeiket, legyenek azok saláták, levesek vagy szószok. A rozmaring mindenféle húshoz, de különösen a bárányhoz és a vadhúsokhoz illik a legjobban. A húsokon kívül ízesíthetünk vele vadas mártást, sajtokat és gombás, padlizsános, cukkinis, kukoricás ételeket is. Az olasz konyhából ismeretes egy „szegényes”, azaz tulajdonképpen vegetáriánus pizzafeltét, amelynek fő összetevője mindössze vékonyra szeletelt krumpliból, pépesre zúzott fokhagymából és aprított friss rozmaringlevélből áll. Rozmaringos ecetet és olajat is készíthetünk, egyszerűen beleteszünk egy rozmaringágat az ecetesüvegbe vagy az olívaolajba.
A szakácskönyvek szerint a rozmaringot, akár friss, akár szárított, legjobb együtt főzni az ételekkel, de a nyers salátákhoz többnyire a porított változatát használják. Önmagában is erőteljes fűszer, de íze nagyon jól harmonizál a zsályával, a hagymával és legfőképpen a fokhagymával. A szárított rozmaring állaga a babérlevélhez hasonlítható, vagyis ehetetlenül kemény, legjobb laza szövésű textilbe csomagolva vagy teatojásban tenni az ételbe, hogy annak elkészülte után könnyen el lehessen távolítani. A leveleitől megfosztott rozmaringágat soha ne dobjuk ki, ajánlják a konyhamesterek, mert kiváló nyárs a grillezéshez: aromáját átadja a ráhúzott húsnak, halnak és zöldségdaraboknak. A rozmaring virágából aprólékos pepecseléssel (akárcsak más ehető virágokból, mint a rózsa, akác stb.) desszertkülönlegesség, tortadísz formálható: kandírozott virágszirom. Ez úgy készül, hogy a buborékosra vert tojásfehérjehabba apró ecsetet mártunk, és óvatosan bekenjük vele a virágot, majd porcukorba hengergetjük, sütőpapírra terítjük, és szobahőmérsékleten kb. két nap alatt megszárítjuk.
Európában, mondhatni, évszázadokon keresztül a két legismertebb gyógyító virágvíz a francia karmelita apácák által készített Karmelita-víz és a magyar Aqua reginae Hungariae (Magyar királyné víz) volt. Ezek nemcsak gyógyító vizek voltak, hanem a kölnivíz feltalálása előtt a test illatosítására is szolgáltak. És nem is „vizek”, hanem alkoholos kivonatok, tinktúrák. A Magyar királyné víz tulajdonképpen rozmaringvíz. A legenda szerint Erzsébet királyné, Károly Róbert felesége a 14. században rozmaringos fürdő segítségével szabadult meg a köszvényétől. A Magyar királyné víz a 19. század elején Európa-szerte közismert volt. Diószegi Sámuel is megemlíti 1813-ban megjelent Orvosi füvészkönyv című hírneves művében: „Erzsébet királynét erre, mint köszvény ellen való orvosságra egy Remete tanította, akit a királyné Isten angyalának hitt.” Az eredeti receptben a rozmaring mellett levendula és mirtusz szerepelt, később kakukkfüvet, zsályát és majoránnát is tettek bele. Az illatos fürdő receptje, azaz mind házi, mind ipari kozmetikai felhasználása ma is ismert.
Művelődés- és medicinatörténeti adatok, illetve korabeli képi ábrázolások szerint az európai középkori orvosok járványok idején olyan maszkot viseltek, amelynek egy nagy madárcsőrre emlékeztető meghosszabbítása volt, ennek a csőrszerű nyúlványnak az volt a rendeltetése, hogy elférjen benne egy rozmaring- és/vagy borókaolajjal átitatott kendőcske, amely megszűrte és egyben fertőtlenítette a belélegzett levegőt. Ilyen céllal a betegszobákban, kórházakban még az első világháború idején is rozmaring- és borókafőzetet vagy -olajat párologtattak. Sok vidéken járványok idején rozmaringot égettek a tűzhelyen, hogy füstje elűzze a betegséget, például a pestist.
A rozmaringhoz fűződő orvoslások és a szerelmi hűséghez kapcsolódó varázslatok mellett igencsak érdekes az a hiedelem, miszerint a rozmaring az emlékezés és emlékezet ébrentartásának a mágikus segítője. Az ókori görög diákok a nyakukban rozmaringfüzért viseltek azért, hogy a tanultakat el ne felejtsék. A hiedelem tovább élt. Évszázadok múlva Angliában a temetési szertartások része volt, hogy a gyászolóknak rozmaringágacskát adtak azért, hogy az élők ne felejtsék el halott szeretteiket. Erre a szokásra utal, hogy Shakespeare Hamletjében Ofélia öngyilkossága előtt egy rozmaringgallyacskát ad a bátyjának e szavakkal: itt egy rozmaringszál az emlékezetre, kérlek, hogy jussak eszedbe. A szimbólumok nyelvén ennek két jelentése is van: nem szegte meg a házastársi hűséget férje iránt, és búcsúzik a testvérétől. A mágia és a jelképek világában a rozmaring emlékezést, a ruta megbánást, a kakukkfű tisztaságot jelent, mivel a rozmaring illata tartós, akár az emlék; a ruta keserű, mint a bánat; a kakukkfű pedig megtisztítja a testet és a lelket.
Szöveg: Kozma Mária
