Kenyér és paradicsom. Néha csak ennyi kell a boldogsághoz, mondjuk, olyan dolgos reggeleken, amikor nincs sok időnk megadni a reggeli módját, csak perceink vannak, mégis örömmel akarjuk indítani a napot. Ugyanazok az alapanyagok, de három teljesen másként felvillanyozó gyors reggeli.

kenyér, kifli, olívaolaj, paradicsom, fokhagyma, vaj, só

Bruschetta

Az első és talán a legtartalmasabb, annyira, hogy a feltétet módosítva, bővítve akár egy könnyű ebédnek vagy vacsorának is megteszi, az olasz rakott pirítós, a bruschetta.

Vágjatok egy szép szelet kenyeret, kenjétek meg rozmaringos-fokhagymás olívaolajjal (érdemes egynegyednyi vízzel hígítani az olajat – ropogósabb lesz így a kenyér), tegyétek be a forró sütőbe. Amíg pirul, vágjatok kockákra egy szép érett paradicsomot, locsoljátok meg olajjal, amikor a kenyér már jó ropogós, vegyétek ki a sütőből, halmozzátok rá a paradicsomot, szórjátok meg valamilyen jóféle, de semmiképpen sem túl domináns sóval.

Egyétek meg.

Akkor a legjobb, ha sikerül igazán jó kenyeret, paradicsomot és olajat szerezni, de szomorú téli reggeleken olajban eltett szárított paradicsommal is elég jól fel lehet idézni a nyár hangulatát. A feltétek persze a végtelenségig gazdagíthatók sajtokkal, felvágottakkal, a legjobb persze a maradék pecsenyék és egybesültek hajszálvékony szeleteit halmozni a paradicsomok alá és variálni.

Paradicsomos kifli

Vajas kifli paradicsommal. Ehhez nem kell recept, viszont annyira szeretem, hogy áhítatos ódát írtam hozzá, amit minden alkalommal végigpörgetek a fejemben, mielőtt nekiállnék felvágni a paradicsomot és megvajazni a kiflit:

A kifli legyen nagyon friss, szinte langyos. A vaj hűvösen pöndörödve fusson fel a késre. Az olívaolaj legyen nagyon jó, fűízű, zöld-ízű, fanyarkás. A paradicsom legyen szinte édes a napfénytől. A kés legyen nagyon éles. A sóvirág francia legyen. A mozdulatok, amelyekkel a kiflit felvágjuk, megkenjük vajjal, a paradicsomot felszeleteljük és a kiflikre halmozzuk, meglocsoljuk olajjal, a sót a paradicsomszeletekre szórjuk, és a kiflit a szánkhoz emeljük, legyenek gyorsak, elszántak, mohóságtól vezéreltek.

Pa amb tomàquet

A bruschetta katalán unokatestvére, a fokhagymás, libazsíros pirítós idegenbe szakadt, katalán hajósok közé állt féltestvére – hagyjuk is a hasonlatokat, sokkal érdekesebb, hogy mennyire más étel, hiába szinte ugyanazok az alapanyagok. Ez is egy paradicsomos, fokhagymás pirítós, csak éppen itt a paradicsomot is a kenyérbe kell dörzsölni, éppen úgy, mint a fokhagymát – ebbe az ételbe viszont tényleg csak akkor érdemes belekezdeni, ha jó masszív kenyerünk, jó édes paradicsomunk, jó kövér fokhagymánk és finom olívaolajunk is van.

A recepten nem nagyon van mit cifrázni, az aranybarna pirítóst vadul be kell dürückölni egy fokhagymagerezddel, aztán ugyanilyen vadul bele kell dürückölni egy kisebb félbevágott paradicsomot. Ez a paradicsommal dürückölés érdekes élmény, ahogy a húsa a kenyérbe dörzsölődik, a paradicsom héja az ujjaink alatt hirtelen megöregszik, megráncosodik. Most már csak meg kell sózni, és rá kell cseppenteni egy kevés finom, nem túl fanyar olívaolajat. Azt hiszem, attól olyan jó, hogy a paradicsom meglangyosítja a forró kenyeret, elkeni a fokhagyma csípős erejét, és ahogy az olaj felmelegszik és meglágyul, kiteljesednek a rejtett ízei. Ezt a kenyeret szaglászni kell, amikor az olaj illata megváltozik, ellágyul és kinyílik, akkor a legjobb beleharapni.

Részlet Dragomán György Főzőskönyv – Írások főzésről és evésről című kötetéből (Magvető Kiadó, 2020)

Fotó: freepik.com