Apám mondogatta volt annak idején, mikor elkapta a filozofáló hajlam, hogy a bor jókedvet, a pálinka bátorságot ad. Ami azt illeti, kellett is neki a bátorság, mert vékony legény volt, s ezt valamiképpen kompenzálnia kellett. Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel, tartotta ő is, s bálokba menet egy pohár pálinkával toldta meg a bátorságát.

Merthogy a bál minden vékonyabbacska ember rémálma volt annak idején, de a közepeseké és vastagabbacskáké is. Képzeljük el: a kötelező viselethez (csizmához, székely harisnyához, fekete bundasapkához) hozzátartozott a bicska, ha nem volt nálad, be sem engedtek a táncterembe, de még a csűrbe sem, ahol a csűrdöngölőt járták. Megtermett, marcona székelyek ellenőrizték a bejáratnál e kötelező tárgy meglétét, de még annak formáját, a penge megfelelő élességét is, mondván, mivel védi meg magát az illető, ha nincs megfelelő szerszámja. No meg az sem volt mellékes szempont, ha egy bicska nélküli legényt szúrnak meg bálozás közben, az bizony emberölésnek minősül, jönnek a rendőrök, kezdődik a hercehurca, a szegény székely pedig mehetett a dutyiba. Bezzeg, ha mindkét fél kezében van egy éles tárgy, akkor a nyertes csupán önvédelemből szúrja le azt az öntudatlan marhát, aki éppen kormozza az ő kiszemelt pucavioláját – és már mehet is haza a nyertes, a rendőrök sem zaklatják tovább.

Szóval apám mindig felhajtott egy kupica pálinkát, mielőtt a bálba indult volna, állítólag azért, mert félt a nagydarab legények bicskájától. No de a nagydarab legények sem indultak el egy pohárka pálinka nélkül, mert ők viszont a kicsi és fürge, olyan kulyakmarci legényektől rettegtek, akik még egy kacorkéssel is ellátták a magukfajta mamlaszok baját. A közepesek mind a kicsiktől, mind a nagyoktól féltek, mert az egyik emiatt, a másik amiatt volt előnyben.

Képzeljük el, ahogy ott áll e három tábor a bálban: a vékonyak, a vastagok és a közepesek, utálják egymást, mint a csórépuliszkát (értsd: puliszkát magára), de azért valami mégis összeköti őket, ha egyéb nem, az, hogy egy pohárka pálinkával toldották meg rövidke bátorságukat. 

Csoda-e, ha olyan pálinkakultúra fejlődött ki Székelyföldön, mint sehol a világon? Páran a hatvan fok feletti, már szinte rezes pálinkát magasztalták, merthogy az adja a legerősebb löketet. Mások az ötvenfokosra esküdtek, azon belül is egyesek a vackorra, kettesek a kisüsti szilvára, hármasok a fekete ribizlire (amilyenek manapság a Csípán-termékek is). Olyan legény is akadt, kivált a születésileg bátrabbak között, hogy neki a negyvenfokos felelt meg, mondván, a túl sok bátorság is megárthat.

Apám valahogy túlélte a fiatalságát, senki sem bicskázta meg a bálokban. Eiszen azért, mert jól tudott pálinkát választani.

Pálinka termelő:

Kovács Elek

Fito-Bau Kft.

Etéd,431.szám, Hargita megye

www.fitobau.ro / fito.bau@gmail.com