Mondhatni, december nem tartozik sokak kedvenc hónapja közé, sötét, hideg, nedves, arról nem is beszélve, hogy vele zárul az év. Mindezt szemlélhetjük negatívan, éspedig: jujj, már megint eltelt egy év az életünkből; de pozitívan is: még egy éven át gazdagodhattunk földi tapasztalatokban.

Legyen az jó vagy rossz, valamilyen formában javunkra válik, pláne, ha el tudjuk engedni a régit, és tárt karokkal fogadni az újat. Tudván, hogy mi magunk is igényt tartunk pihenőre, beláthatjuk, hogy a természet sem virulhat folyton-folyvást, szüksége van neki is a megújulásra. Nekünk meg addig is van világítóeszközünk, fűtésünk és esőkabátunk. Már csak azért is hálát adhatunk a fennvalónak mindennap, hogy azon kisebbség tagjai vagyunk, akiknek mindez megadatott! Decembert amúgy megvilágítják az ünnepi fények is, gyengéd gyertyával vagy szemkápráztató csillogás-villogással, mindenki igénye szerint, attól függően, hogy mit szeretne látni, érezni e napokon. Egy ideje a karácsonyfa méreténél és a csomagok számánál sokkal fontosabb számomra a béke, a megnyugvás, az öröm, az egészség, a meghitt percek száma. Ajándékot is jobb szeretek adni, mint kapni, ezért is tálalom az idei karácsonyi ételeket csomagban. Természetesen nem találtam fel a spanyolviaszt, mert példának okáért a töltött káposzta amúgy is egy burokban levő töltelék, jómagam csak a dizájnokon alakítottam egy kicsit.

Káposztabatyu

Karácsonyra nemcsak azért főzök káposztát, mert ez a szokás, hanem azért is, mert nagyon kedveljük. Ugyanakkor roppant szeretek kísérletezni is, imígy házasítván össze többfajta receptet egy eledel elkészítésekor. A káposzta most friss, a hús pedig darált sertés, az ízesítés keleties, de készíthetjük akár savanyú káposztából, a szokásos töltelékkel, ünnepi külsővel. Ázsiában természetesen kínai kelt forráznak a töltelék burkának, egyik kihagyhatatlan újévköszöntő eledelük, már csak azért is, mert úgy tartják, a kínai kel száz szerencsét hoz fogyasztójának. Reménykedjünk, hogy a szárhegyi káposztának is van hasonló varázslatos tulajdonsága, de ha még sincs, sebaj, megint ettünk egy finomat! Amúgy egyébként egy szerencsével is megelégednék!

Hozzávalók:

Batyu:

• 12 káposztalevél

• 750 g darált sertéshús

• 2 cikk fokhagyma

• 1 tk. gyömbér

• 1 csípős paprika

• ½ csésze zöldhagyma

• koriander

• 230 g vízigesztenye (kínai sulyom)

• 2 tk. halszósz

• 2 tk. szójaszósz

• 1 tk. szezámolaj  

Szósz:  

• 2 tk. mogyoróolaj

• 1 tk. gyömbér

• 1 cikk fokhagyma

• ⅓ csésze szójaszósz

• 2 ek. méz

• 1 ek. rizsecet

Elkészítés:

A leveleket leforrázzuk, mindegyik közepére kanalazunk az összekevert töltelékből, majd a széleit összefogva batyuvá alakítjuk. Hogy egészen biztosan ne nyíljon ki, fonallal kötöztem össze, de ezt tálalás előtt lobbasztott zöldhagymaszárra cseréltem, az előnyösebb megjelenés érdekében. Köríthetjük rizzsel, de ezt akár a töltelékbe is rejthetjük.

Tekercs

Van, akinek a tekercs szóról a mosógép jut eszébe (habár ez egyre kevésbé, mert az újratekercselés is hősi halált halt a globalizáció színpadán), aztán a könyvtekercs (szintén elhunyt a középkor derekán) meg a Pavlova és diós/mákos tekercs (mennyeien finom derékbőség-ellenségek). Jómagam egy szép nap betévedtem a tekercsreceptek susnyákosába, és azóta sem nagyon bírok kikeveredni az információk sűrű bozótjából. Merthogy van sós meg édes tojástekercs, tavaszi meg friss, buroktól és beltartalomtól függően. Vietnámról mindenkinek más és más juthat eszébe: elvesztett háború (vagy megnyert, mindez nézőpont kérdése), kommunizmus, kaodaizmus, selyemfestészet, csodálatos tájak, kedves emberek, rizsültetvény, párás forróság stb., ám kulináris tekercsük is említésre méltó. Kedvencem tán a friss, látványossága és egzotikussága miatt. Szilveszteri asztalok éke lehet, mindenképp!

Hozzávalók:

• rizslap

• garnélarák

• csirkehús

• sertéshús

• gomba

• zöldségek (murok, paprika, uborka, retek, zöldhagyma, saláta...)

• fűszerek (gyömbér, bors, csili, szójaszósz, halszósz, menta, koriander...)

Elkészítés:

A húsokat megsütjük, a rizstésztát megfőzzük, a zöldségeket felaprítjuk. Az asztalon minden hozzávalót magunk elé készítünk, ráadásként egy tál nagyon meleg vizet a rizslapnak (egy olyan rossz tulajdonsággal rendelkezik, hogy hamar kihűl, ezért gyakran újra kell melegíteni). Puhulásig áztatjuk a rizslapot, majd a közepére halmozzuk mindazt, amit pillanatnyilag fogyasztani szeretnénk (meg van is belőle otthon). E fotón szereplő példányokban garnéla, gomba, murok, paprika, saláta és rizstészta bujkál, nyomokban metélőhagyma-virágokat is tartalmaz. A rizslap két oldalát behajtjuk, majd szorosan feltekerjük. Mindezt addig ismételgetjük, míg türelmünk, éhségünk és a hozzávalók engedik. A kész termék mellé mindenféle mártogatósokat kínálhatunk, például édes-savanyút, hogy mindez földrajzilag is nagyjából stimmeljen. A megfőzött mártást (fokhagyma, paprika, murok, hagyma, paradicsom, ananász, só, bors, cukor, rizsecet, fahéj, szegfűszeg, gyömbér, csili, méz) botturmixszal pépesre igazítom. Finomabb, mint a többi, üzleti, tartósítószerben bővelkedő társa, egyébként meg, mielőtt mindenféle adalékanyagok hiányában megromlana, amúgy is elfogy.

Vargabéles táska

Azt még a legöregebb gasztrotörténészek sem tudják, hogy mitől varga a béles, tudniillik idejük nagy részét lefoglalja az afölött folytatott vita, hogy Marosvásárhelyen, avagy Kolozsváron ringott a bölcsője (tepsije)?! De sebaj, ilyenkor segítségünkre siethet a népdal/költészet, ami tudvalevőleg szájról szájra terjed, és igazságmorzsákat is tartalmaz. Így valószínűnek tartom, hogy míg a kontyos Vargáné káposztát főzött, Varga unalmában feltalálta a bélest. Én meg feltaláltam a csomagolt vargarétest és annak is egy visszabutított változatát. Ebben a formában ugyanis csak laza csuklómozdulatokkal megkavarom a krémet (40 dkg tehéntúró, 1 dl tejföl, 2 tojás, 5 ek. cukor, jó vargamaréknyi aszalt vörös áfonya). Főzök cérnametéltet, összekeverem 4 dkg vajjal és a krémmel. Muffinformákba helyezek egy-egy négyzetnyi réteslapba (fagyasztott, üzleti, ezért a butított megnevezés) kanalazott krémet, természetesen, miután a négyzetek sarkait összecsippentettem. És persze megsütöm. Majd megeszem.

Szöveg: Berszán-Árus Csilla