Megjött a vonat! – üvöltöttem fotósunk, Hotdog fülébe a Keleti pályaudvar várótermében félórás várakozás után. Ugyanis biztosra mentünk, semmi esetre sem késhettük le az Erdély legnagyobb gasztrofesztiváljára, a Taste of Transylvaniára induló különjáratot – valójában a menetrend szerinti vonatra rácsatolt négy vagont –, főként, hogy előző nap csak ezért az élményért repültünk Budapestre. Ahogy mondani szokás, „mentünk, hogy jöhessünk”. Teljesen megérte, az egyik legmaradandóbb élményben volt részünk!

A vágányhoz érve Nemesvölgyi Attila, a Babka tulajdonosa sietett segítségünkre, előkapta mindentudó füzetét, és már kísért is minket a kétszemélyes hálófülkébe, hogy tudjunk berendezkedni. A vonat még ki sem futott a pályaudvarról, már nagy barátságok születtek a szűk folyosón. A Konyhafőnök című műsorból ismert Wossala Rozina – nevéhez fűződik az Innio borbár, a Tokio étterem és a Bestia étterem alapítása is – volt az egyik „szomszédunk”, és fülig érő mosollyal mutatkozott be nekünk rögtön azután, hogy ledobta bőröndjét az ideiglenes otthonukban. Szabadfi Szabolcs a Nápoly mellől származó 106 éves kovászával „összeöltözve” egyforma kis kék micisapkákban huppant fel a vonatra, mondván, hogy „a kicsim nélkül nem megyek sehova”. Közismertebb neve, Szabi, a pék sokak számára ismerősen csenghet, hiszen a Covid miatti karantén alatt sütni vágyók ezrei kísérték figyelemmel sorozatát, melyben a házi kovász készítését és kovászos kenyér sütését tanította. Velünk egy hálókocsiban utazott még Pallag Dávid, a budaörsi Rutin bisztrokonyha tulajdonosa is, aki tavaly elnyerte az Év Ifjú Séftehetsége díjat, és a legjobb magyarországi vidéki éttermek közé tartozó alabárdos séfje, Tóth Pál is. Az összeverbuválódott kis csapat legnagyobb partiarca Nagy Zoltán volt, a budapesti Boutiq’ Bar egyik tulajdonosa! Még mielőtt lett volna idejük felmérni az utasoknak a gasztrovonat kínálatait, Zoltán úgy döntött, előkapja előre bekevert fantasztikus koktéljaival megtöltött szuvid zacskóit, és felnagyított táncmozdulatokkal elkezdi locsolni mindenkinek azok tartalmát. 

A megalapozott hangulat a Babka és Bíró Lajos közös étkezőkocsijában folytatódott. Trucza Adorján ötletgazda koncepció­ja alapján a vonatra csatlakoztatott négy vagon két hálófülkéből és két étkezőkocsiból állt. Bíró Lajost talán nem kell senkinek bemutatni, úgy tartja magáról, hogy soha nem volt szerény – de nem is volt rá szüksége. A magyarországi gasztronómia igazi fenegyereke, aki ötször kapta meg az Év legjobb étterme díjat, az ő nevéhez fűződik a Buja Disznó(k). Szaktanácsadóként is foglalkozik, az ő tanítványai közé tartozik többek között Pallag Dávid is. A vonaton rengeteg különlegességgel készült, olyan ételeket rendelhettek az utasok, mint japán bolognai, Lali Pacal bruschettája libamájjal vagy a Buja Disznó(k) rántott húsos szendvicse. Miközben néhányan megkóstolták a finom falatokat, leöblítve a Babka koktéljaival, mi is bekukkantottunk a szűk, de a körülményekhez képest jól felszerelt ideiglenes konyhájába.

– Tizenöt évig volt vitorlás hajónk, abszolút otthon érzem magam! Nincs semmi nehézség abban, hogy vonaton kell főzni, csak hozzá kell szokni – mondja nekünk, miközben vidáman egyensúlyoz a húsok és a tészták között.

A másik étkezőkocsi a Gundel étterem reprodukciójaként üzemelt Wolf András vezérlésével.

– Soha életemben nem főztem még vonaton! Kihívás, az van, mert nagyon pici a hely, nagyon szűk minden, folyamatosan mozog a vonat, kezd egy kicsit tengeribetegségünk lenni, de meg fogjuk oldani, mert az a dolgunk. Nem gondolnám, hogy ne kapnátok vacsorát – nyugtatott meg minket, amikor kíváncsiskodtunk a „konyhán”.

Természetesen a nehezítő körülmények ellenére minden patentül ment. A program szerint hét órára beharangozott vacsora pontban kezdődött, amit a Carassia welcome pezsgőivel nyitottak meg – ami alatt azt kell érteni, hogy addig itatták a vendégeket az utasellátók, amíg el nem fogyott az összes behűtött pezsgő.

– Az esemény házigazdája nem tud itt lenni velünk, rá egy kicsit nagyobb feladat hárul: igyekszik összerakni egy hét-tíz­ezer fős látogatottságú fesztivált Borospatakán, ahova tartunk, de megkért, hogy tolmácsoljam a szavait, és jó étvágyat kívánjak a vacsorához – ragadta meg a szót az ételek érkezése előtt Nemesvölgyi Attila, aki megköszönte a MÁV-nak és az Utasellátónak, hogy biztosították a műszaki feltételeket, meg hogy ilyen profi kollégákat bocsátottak a rendelkezésükre. – Én nem merném megkockáztatni, hogy egy tálcával és két pezsgőspohárral végigmenjek a vonaton. Ők teljesen rezzenéstelen arccal tudják ezt tolni! – mutatott a pincérekre.

A Wolf András és csapata által összerakott négyfogásos menüsor előétele már toporgott az étkezőkocsi bejáratánál, amikor a séf még annyit elárult:

– Szűz vagyok a vonatozásban. Amikor voltunk Adorjánéknál márciusban, akkor jött az ötlet, hogy csináljunk egy vonatos vacsorát. Próbáltuk úgy összeállítani a menüt, hogy a Gundel hagyományait meg tudjuk mutatni. Remélem, mindenkinek élmény lesz! – köszöntötte a vendégeket, majd gratulált a jelen levő séfeknek a Michelin-csillag-ajánlásokért, amelyeket a vonat indulása előtt három nappal tettek közzé.

A négyfogásos Gundel menüsorban legendás ételeket kóstolhattunk. Előételként disznósajtos libamájpástétomot szolgáltak fel savanyított zöldségekkel és kovászos kenyérrel. Isteni volt! Ezt követte a palócleves bárányhúsból, főételként pedig rózsaszín kacsamell volt sárgaborsókörettel és csípős sárgabarackkal. Amire a méltán híres desszerthez, a Gundel-palacsintához értünk, Nagy Zoltánék asztalánál már előkerült a JBL, és olyan spontán buliba kerekedtek Rozináékkal, hogy még a magyar határellenőrök is irigykedve néztek! Megtört a jég, én is hátradőltem a székemben, és kértem még egy pohár bort. Hotdog etikus, jól nevelt fotósként összepakolta a kameráját – ahogy egyöntetűen megszavaztuk, hogy innen már arcátlanság dokumentálni az estét –, és letette a hálófülkénkbe. Közben a román határhoz érkeztünk, ahol hosszabb ideig tart az ellenőrzés, és hogy vidáman teljen ez a várakozási idő, Nemesvölgyi meghívott mindenkit egy gin-tonikra az új Babka ginből.

A reggelig tartó buli a Babka kocsijában ért véget. Én kidőltem kettőkor, Hotdog pedig – ahogy ő emlegeti – „életre szóló barátságot” kötött a Madhouse kézműves söröző iraki eladójával hajnalig. A vonat két órát késett – így a séfek is a fesztiválról –, mert terelőúton kellett jönnie egy sztrájk miatt, de a jó társaságban senki nem esett pánikba. Sőt, legalább több időnk volt aludni, és az utolsó kapucsínót is el tudtuk csípni a csíkszeredai érkezés előtt. Tóth Pál például szemhunyásnyit sem pihent – legalábbis nekem ezt mondta a kávé mellett, így biztos volt ideje még Bíró Lajos „bizarr melegszendvicsét” is bevágni reggelire.

A gasztrovonat olyan jól sikerült, hogy jövőre három étkezőkocsit és hat hálókocsit szeretnének a szervezők hozzácsatolni a szerelvényhez – mi biztos, hogy rajta leszünk!