Mindig is érdekesnek találtam, hogy minden ősszel Csíkmadarastól Gyimesfelsőlokig egymást követik a szüreti bálok, de értékelhető borszőlő továbbra sem terem meg ezen a vidéken. Nyilvánvaló, hogy ezek a rendezvények nem is igazán a szüretről szólnak, sokkal inkább a felnőtté válás, a társasági élet, a közösség ünnepei. Számos érdekes, félig formális hagyomány fűződik hozzájuk, nekem tetszett, hogy például a Gyimesekben érezhető a mai napig, mennyire jeles esemény egy-egy szüreti bál, a rendezvény előtti napokban, hetekben már beindul a szervezés, erről beszélget a fiatalság.

Hagyományaink ünneplése és tisztelete mellett, a kíváncsiság jegyében ebben a hónapban bemutatunk néhány olyan érdekes szüreti hagyományt más országokból, ami picit szorosabban kapcsolódik a szőlő és a bor világához, de nemcsak. Nézzük!

Burgundia  

Burgundiában a szüret hivatalosan a helyi és a hegyközségi hatóságok által megszabott időpontban kezdődik. Amikor meg­adják az engedélyt, akkor lehet elkezdeni a munkát, azaz a ban des vendanges-t. A szőlőt legtöbb esetben kézzel szüretelik, igen megterhelő munka. A szüreti napok és munkafázisok végét közös étkezéssel és borok ajándékozásával ünneplik meg.  

A szüreti szezon tetőpontja manapság a november harmadik hétvégéjén megrendezett La Paulée de Meursault. Ez a rendezvény régebben is egy hatalmas lakoma volt, amit a helyi cisztercita szerzetesek rendeztek a szüret végén a munkásoknak, a huszadik században átalakulva ugyan, de újra felelevenedett ez a szokás. Ez a háromnapos borünnep úgy zajlik, hogy a meursault-i kastélyban tartanak egy hatalmas mulatságot, ahová a részt vevő borászok és meghívott vendégeik régi, különleges vagy értékes borokat visznek, és megosztják a közösséggel. Jel­lemzően nagyobb formátumú üvegeket, magnumokat szokás ilyenkor vinni.

A másik híres rendezvény pedig a Beaune városában meg­tartott évesbor-árverés. Ezt jótékonysági céllal rendezik a tizenkilencedik század óta mindig ugyanakkor. A híres Hospices de Beaune ad neki otthont, ami 1971-ig kórházként üzemelt, a francia gótika egyik ékszere.  

Porto és a Douro völgye  

Rendkívül látványos meredek dűlőkben zajlik ebben a régióban a szüret, a területi adottságok miatt pedig csakis kézzel végezhető. Sokszor negyvenkilós kosárban hordják a szőlőt a munkások, akik tradicionálisan a környékbeli hegyekből érkeznek, és általában ugyanazon a birtokon dolgoznak minden szezonban.  

A régió különleges és egyedi szokása abban áll, hogy a portói legendás erősített boroknak szüretelt szőlőt hagyományosan kalákában, lábbal taposva préselik. Sekély gránitkádakban végzik ezt a műveletet, két szakaszban, szigorú koreográfia szerint. Az első (O Corte) alatt a munkások teljes csendben, össze­font karral, katonai meneteléshez hasonlóan szisztematikusan végigtapossák a szőlőt. Az emberi láb épp elég puha ahhoz, hogy a szőlőszemet szét tudja nyomni, de a keserű magvakat már nem. A második fázis a sokkal látványosabb és ismertebb A Liberdade, amelynek során már nincs fegyelmezett csend, zenei kísérettel tapossák a munkások saját ritmusban a szőlőt azzal a céllal, hogy maradjon lent, az erjedő must alatt. Ezt a fárasztó munkát hangos énekléssel szokták végezni, és bulihangulat alakul ki. Már turistaként is lehet jelentkezni egyes birtokokon, és részt lehet venni, persze mi kell fizessünk ezért, és nem fordítva.  

A szüreti időszak lezárása általában a Peso da Régua városában megtartott szüreti fesztivál, a Festa da Vindima do Douro. Ezen a rendezvényen van taposóverseny, piac, és a Douro folyón hajóversenyt is tartanak.  

Jerez

A világ másik jelentős, erősített boráról híres borvidékén, ahol a sherry készül, Andalúziában ugyancsak érdekes hagyományok alakultak ki. Itt a szüret és a flamenco egyedi összefonódása adja a helyi ízt és különleges egyediséget. A nyári hatalmas melegek miatt itt jellemzően éjjel vagy hajnalban szüretelnek, ugyancsak kézzel, főleg a prémiumtermelők esetében.  

A szüret végeztével megkezdődik a többhetes szüreti fesztivál, a Fiesta de la Vendimia, aminek a legfontosabb eleme a nyilvános taposás a jerezi katedrális lépcsőin. Portugáliával ellentétben itt egy fakádban zajlik ez a jelképes első szüret. Négy taposó hagyományos fehér ruhában és nehéz fémtalpú cipőben tapossa a szőlőt.  

Ezt a frissen préselt mustot azonnal be is mutatják a kated­rális főpapjának, aki megáldja és egyúttal imádkozik is, hogy a szüret legyen megfelelő, bőséges és minőségi.  

Ezek után a város terei megtelnek árusokkal, lovas bemutatókat tartanak, és nyilvános flamenco-előadásokat, ezzel jelezve a helyi zene és a szüreti munkások közti hagyományos kapcsolatot.  

Galícia  

Spanyolország északnyugati sarkában kevésbé ismert, de annál érdekesebb szüreti szokások vannak. Spanyolul viticultura eroica, hősies szőlőművelés folyik itt. Sokszor 85 százalékos lejtőkön terem a gyümölcs a völgyekben, ezért itt is kizárólag kézi szüret lehetséges. A hely különlegessége, hogy a veszélyes körülmények miatt csak húszkilós kosarakban szedik a szőlőt, és sokszor emberi láncot alkotva adogatják le a hegyről őket a lent várakozó munkatársaknak.  

Galíciában a szüret sokkal inkább családi és közösségi, mint fizetett szezonmunka. Mai napig kisebb családi birtokok kalákarendszerben takarítják be a termést, majd amikor végeznek egy birtokon, mennek a szomszéd család szőlőjébe segíteni.  

A munka végeztével a pinceajtóra babérlevelet (loureiro) raknak ki, ezzel jelezve, hogy kész a szüret, és megnyitják a pincét (furancho) a vendégek számára. Bort és tapast szolgálnak fel.  

November 1–11. között, Márton-napig az úgynevezett Magosto kelta gyökerű fesztivált tartják, ahol nagy tábortüzeket gyújtanak és gesztenyét sütnek. Ekkor szokás az új borokat megbontani.