Fraisier torta





Elkészítés

A piskótához a tojások sárgáját a cukorral kihabosítjuk, majd a tojás­fehérjét külön habbá verjük. A két habot összeforgatjuk és hozzá­szitáljuk a lisztet, majd óvatosan elkeverjük. Egy sütőpapírra két 18 centis kört rajzolunk, majd habzsákból körkörösen kinyomjuk a masszát, aztán 170 fokos sütőben 10 perc alatt készre sütjük.

A vaníliakrém elkészítéséhez a tojások sárgáját a cukorral, a vaníliarúd kikapart magjaival és a keményítővel elkeverjük. A zselatinlapokat jéghideg vízbe áztatjuk. A tejet feltesszük melegedni a kikapart vaníliarúddal. A meleg tejből egy keveset hozzáöntünk a tojásos keverékhez, majd végül az egészet visszaöntjük a tejeslábasba, és közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett pudingsűrűségűre főzzük, majd feloldjuk benne a kinyomkodott zselatinlapokat és simára keverjük. Lefóliázzuk és hűtőbe tesszük. Kihűlés után a krémet átkeverjük, a tejszínt habbá verjük, majd beleforgatjuk a vaníliás krémbe.

Az eperzseléhez az eper egyharmadát felkockázzuk és félretesszük, a többit pedig negyedekre vágva a cukor felével és a citromlével feltesszük a kályhára. Addig főzzük, míg az eper kiengedi a levét és elkezd puhulni. Ekkor a maradék cukrot a pektinnel elkeverjük, és ezt is hozzáadjuk, további 1-2 percig forraljuk, majd botmixereljük. Teljesen kihűtjük és beleforgatjuk a félretett kockázott epret is.

Összeállítás: 20 centis tortakarikába

A formát körbebéleljük celofánnal, egy piskótalapot a forma aljába középre teszünk, majd félbevágott eprekkel körberakjuk a formát. A krém felét a formába öntjük, majd mehet rá az eperzselé fele is. Egyenletesen elkenjük, majd jöhet a második piskótalap, a maradék eperzselé, végül a vaníliakrém másik részét is a tetejére öntjük, és egyenesen elkenjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a tejszínt a porcukorral habbá verjük, és habzsákból a torta tetejére nyomjuk tetszés szerint, majd a maradék eperszemekkel díszítjük.



- www.szekelykonyhaeskert.ro -