Epres Charlotte-torta





Elkészítés

Elkészítés:

Első lépésként elkészítjük a piskótát. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a cukor felével kihabosítjuk, majd a sárgáját a cukor másik felével és a vízzel szintén habbá verjük. A két tojásos habot összeforgatjuk, majd beleszitáljuk a lisztet, és óvatos mozdulatokkal egynemű masszát keverünk.

Tortagyűrűbe öntjük a masszát, majd 160 fokos sütőben körülbelül 40 perc alatt készre sütjük.

A krémhez a 250 gramm epret a kristálycukorral összeforraljuk, majd a tűzhelyről levéve leturmixoljuk, utána hűlni hagyjuk. A tejszínt ez idő alatt habbá verjük. A mascarponét a porcukorral kihabosítjuk, majd hozzáadjuk a kihűlt eperpürét is. Óvatosan beleforgatjuk a habbá vert tejszínt (ennél a lépésnél a krémből kiveszünk körülbelül 4 evőkanállal, és félretesszük, ezzel fogjuk bevonni a tortát), végül apróra vágjuk a maradék epret, és azt is hozzáadjuk a krémhez.

A sziruphoz az összes hozzávalót egy gyorsforralóba tesszük, majd addig melegítjük, míg a cukor teljesen felolvad. 

A piskótából 4 vízszintes lapot vágunk. 

Betöltjük a tortát: egy piskótalapot meglocsolunk a narancsos sziruppal, majd egyenletesen elkenjük rajta a krém egyharmadát, így teszünk a következő két piskótalappal is, végül az utolsó lapot is ráhelyezzük. Beburkoljuk a tortát a félretett epres krémmel, és babapiskótával körberakjuk. Tetszés szerint eperrel díszítjük.



- www.szekelykonyhaeskert.ro -