Töltött krumpli





Elkészítés

A héjában megfőtt burgonyából vágjunk le egy szeletnyit hosszanti irányban. Kanállal óvatosan kaparjuk ki a belsejét úgy, hogy maradjon egy kb. fél centiméteres kérge a burgonyának. A kikapart belsejét nem kell felhasználnunk. Kenjük ki a burgonya belsejét az olvasztott vajjal, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. A sajtot reszeljük le (tegyünk félre egy kicsit a díszítéshez), majd szórjuk a burgonyák belsejébe. Az apróra szeletelt sonkát és az újhagymát (tegyünk félre egy kicsit a díszítéshez) is szórjuk bele a burgonyák belsejébe. Ezt követően üssünk a burgonyákba egy-egy tojást, vigyázva, hogy a tojássárgája ne fakadjon ki. Sózzuk, borsozzuk a tojást is, majd tetszés szerint, díszítésként szórjuk meg egy kis sonkával, sajttal és újhagymával. 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben süssük 20 percig.

Jó étvágyat!



- www.szekelykonyhaeskert.ro -