Ropogós libamell barna vajas krumplipürével

Adag: 4 |




Elkészítés

A krumplit héjában sós vízben feltesszük főni. Mialatt a krumpli fő, a vaj felét egy kis forralóban lassú tűzön megolvasztjuk, és addig főzzük, amíg a benne levő szárazanyag kissé bebarnul. Nem szabad megfeketednie.  Hagyjuk leülepedni, majd egy másik forralóba a tejszínnel együtt keverjük össze. A céklákat héjastól enyhén sós vízben főzzük meg. Intenzívebb lesz a cékla íze, ha alufóliába csomagolva, egy kis sóval együtt, a lerben megsütjük. Majd ha kihűlt, hámozzuk meg, és egy kis forralóban a ribizlilével főzzük össze.  

A libamell bőrét rombusz formára irdaljuk be és száraz öntöttvas serpenyőben mérsékelt tűzön tegyük fel sülni. A kiolvadt zsírt fogjuk fel róla és használjuk egyéb célokra, például konfitálni. Mihelyt a bőr szép barna és ropogós lett, kérgesítsük körbe a mell húsát is, majd 180 fokos sütőben 6-8 perc alatt fejezzük be – az időtartam a mérettől függ –, aztán a sütőből kikerülve legálabb 5 percig hagyjuk pihenni.  

A krumplipüréhez a megfőtt krumplikat hámozzuk meg, krumplitörővel törjük át, keverjük hozzá a hideg vajat, majd a felforrósított vajas tejszínt. Ha szükséges, sózzuk meg. Tálaláskor a libamellet szeleteljük fel, majd tálaljuk fel a pürével és céklával együtt. Jól illik hozzá egy könnyed gyümölcsös vörösbor.   



- www.szekelykonyhaeskert.ro -