A kosarak elkészítése:
A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd belemorzsoljuk a hideg vajat. Hozzáadjuk a tojást, és gyors mozdulatokkal egynemű tésztát gyúrunk. Fóliába csomagolva hűtőbe tesszük pihenni, majd kinyújtjuk és a formába helyezzük, majd villával megszurkáljuk. Ezután két-három órára fagyasztóba tesszük, végül 165 °C-ra előmelegített sütőben 20–22 perc alatt készre sütjük.
A gyümölcsös réteghez az erdei gyümölcsöket a citromlével melegíteni kezdjük. A pektint összekeverjük egy kevés cukorral, majd a gyümölcshöz adjuk. Belekeverjük a maradék cukrot is, és 2-3 percig forraljuk, amíg enyhén besűrűsödik. Hűlés közben tovább fog sűrűsödni, így tökéletes lesz tarte-tölteléknek.
A csokikrém elkészítéséhez a tojásokat a cukorral elkezdjük melegíteni vízgőz fölött folyamatos kevergetés mellett, majd hozzáadjuk a kakaóport, és amikor elkezd besűrűsödni, akkor tesszük bele a csokit és végül a vajat, csomómentesre keverjük, és hagyjuk teljesen kihűlni. Felhasználás előtt egy kézi vagy asztali robotgép segítségével kihabosítjuk, majd habzsákba töltjük.
Az összeállításnál a kosarak aljába kanalazunk az erdeigyümölcs-lekvárból, majd a tetejére csokikrémet nyomunk, és tetszés szerint friss gyümölcsökkel díszítjük.