Tárkonyos csirke





Elkészítés

A csirkemelleket sózzuk meg, majd forró olajon mindkét oldalukat pirítsuk aranybarnára. Ezután vegyük ki a serpenyőből, és tegyük félre. Ugyanabban a serpenyőben pároljuk üvegesre a megtisztított és vékonyra felszeletelt salottát, majd adjuk hozzá a szintén megtisztított, finomra aprított fokhagymát, és rövid ideig pirítsuk együtt. Öntsük fel fehérborral, majd kissé forraljuk vissza. Közben kaparjuk fel az edény aljáról az odatapadt ízeket. Öntsük hozzá a csirkealaplevet és a tejszínt, majd keverjük bele a mustárt és a reszelt citromhéjat. Adjuk hozzá az aprított tárkonyt és ízesítsük borssal. A kukoricakeményítőt kevés hideg vízben keverjük simára, majd adjuk a szószhoz, és folyamatos keverés mellett sűrítsük be. A csirkemelleket tegyük vissza a serpenyőbe, és alacsony lángon főzzük még néhány percig, hogy a hús átvegye a szósz ízeit. Főtt rizzsel kínáljuk.



- www.szekelykonyhaeskert.ro -