Fehér csokis, citromos madeleine





Elkészítés

A cukrot a tojásokkal, kézi mixerrel kihabosítjuk. A lisztet a sütőporral elkeverjük, majd a tojásos masszába keverjük, és belereszeljük a citrom héját is. A kapott masszát habzsákba töltjük, és legalább egy-két órára hűtőbe tesszük. Kihűtés után a kivajazott-lisztezett formákat kb. félig megtöltjük. A sütőt a lehető legmelegebb fokozatára melegítjük elő (250–275 °C), majd ahogy betesszük a sütiket, egyből visszavesszük 210 °C-ra. Nagyjából 10 perc alatt készre sülnek, tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy a belsejük biztosan átsült. Ha jól dolgoztunk, a sütik közepén kis csúcsok lesznek, ezt ízlés szerint krémekkel vagy lekvárokkal is tölthetjük. Ebben az esetben egy fehércsoki-réteg kerül a sütikre. A fehér csokit felolvasztjuk, majd amikor 34-36 fokosra hűlt, belekeverjük a porított kakaóvajat, majd tovább kevergetjük, amíg visszahűl 29 fokosra, ekkor a formák alját kikenjük a csokival, és egy-egy madeleine-t nyomunk bele. Hűtőbe tesszük, amíg megköt, és szépen ki tudjuk venni a formából.

A tojásokat a cukorral kihabosítjuk
A masszát habzsákból a formába töltjük


- www.szekelykonyhaeskert.ro -