A karfiolt szedjük rózsáira, majd mossuk meg folyó víz alatt. Ezután daráljuk le, vagy aprítsuk finomra. A kenyérszeleteket áztassuk annyi vízbe, amennyi ellepi, majd nyomkodjuk ki. A hagymát tisztítsuk meg, vágjuk finomra és kevés olajon dinszteljük üvegesre. Az összeaprított karfiolhoz keverjük hozzá a sót, borsot, petrezselymet, fokhagymát, tojást, dinsztelt hagymát és a kinyomkodott kenyeret. A bekevert masszát fedjük le, tegyük hűtőbe 30 percre, így az ízek összeérnek és a formázás is egyszerűbb. A jól összekevert masszából tetszés szerint formázzunk golyókat, pogácsákat, majd forgassuk őket zsemlemorzsába. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd kenjük meg kevés olajjal. Erre sorakoztassuk a karfiolfasírtot, kenjük meg a tetejüket kevés olajjal, majd toljuk 180 fokosra előmelegített sütőbe, és 30-40 perc alatt süssük szép aranybarnára. A fasírtokat félidőnél fordítsuk meg. Rizzsel, mártogatóssal tálalhatjuk.
Karfiolfasírt
Hozzávalók
Elkészítés
- www.szekelykonyhaeskert.ro -